Ezt követően alighogy belemerültünk a játékba, a minap máris megérkezett az illetékesek nyilatkozata, miszerint tessék sietni, egy hét múlva ugyanis véget ér a játék nyílt béta időszaka.
Így van, a Square Enix hivatalos nyilatkozatának tolmácsolását olvashattátok fentebb, aminek értelmében most vasárnapig, tehát szeptember 19-ig lesz nyüstölhető a béta, ám addig korlátok nélkül, hogy aztán néhány nap múlva - szeptember 22-én - a kiváltságosok már betölthessék a játék végleges változatát. Ekkor még csak kizárólag PC-n lesz elérhető a program, lévén a PlayStation 3-as verziót csúnyán elcsúsztatták a fejlesztők, aminek következtében a nagy fekete masina tulajdonosai egészen jövő tavaszig várhatnak saját példányaikra. Aki azonban számítógépen akarja nyüstölni a második Final Fantasy MMO-t, az még a héten ingyenesen megteheti a nyílt bétával, utána pedig belecsaphat már a végleges változatba is.