A megjelenés óta ugyanis közel 5 millió példány talált gazdára a játékból, hogy egészen pontosak legyünk, 4.5 milliót említett a hivatalos közlemény, ez a számadat pedig természetesen az összes platformra érvényes, bár azt itt sem tudjuk pontosan, hogy számokra lebontva melyik játékgépre mennyi kelt el. A lényeg, hogy hamarosan 5 millió felett lesznek az eladások, aminek örömére az EA illetékesei egy kis kedvességgel látják el a játékosokat.
Pontosabban csak az Xbox 360 és a PlayStation 3 konzolokkal rendelkező fanatikusokat, hiszen a frissen bejelentett FIFA 10 Ultimate Team bővítmény, amely kimeríti a letölthető tartalom fogalmát, erre a két rendszerre érkezik, méghozzá még ebben az esztendőben. A név egyébiránt egy vadonatúj játékmódot takar, amelyről bővebb információ sajnos még nem áll a rendelkezésünkre, annyi azonban biztosra vehető, hogy az EA több szemszögből szeretné bővíteni ezzel a csomaggal játékát, kizárólag a hitelesség rovására. Hogy ez pontosan mit takar, sajnos nem tudjuk, mindenesetre az óriási eladási számoknak örülünk, a két konzolos brigád pedig a bejelentett letölthető tartalom miatt is vigadhat egyet.