Emlékeztetőül, a PopCap volt a felelős a világjárványként tombolt Plants vs Zombies elkészítéséért, de a Peggle és a Bejeweled nevek is nekik köszönhetők többek között. A témában egyébiránt mindkét fél felszólalt, az Electronic Arts kiváló és erős címekkel bíró stúdiónak nevezte a PopCap legénységét, akikre igazán nagy szükség volt már a cégnél, hiszen ezáltal több közösségi és casual játékost érhetnek el alkotásaikkal. A másik fél hasonlóan pozitívan látja a történteket, David Roberts, a csapat vezére elárulta, hogy ezzel a kooperációval lényegesen több lehetőségük lesz a jövőben, így játékaik több platformra jelenhetnek meg, nagyobb terjesztést, valamint promóciót is kaphatnak és így tovább. Most tehát, hogy egyenesben van a PopCap, jöhet is a Plants vs Zombies 2 az EA logójával ellátva.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha néhány órával ezelőtt megkérdezték volna, hogy az Electronic Arts vajon bekebelezi-e valamikor a PopCap gárdáját, minden bizonnyal kinevettük volna az illetőt, hiszen mindkét vállalat szekere jól megy, és látszólag nem volt szükségük egymásra, ám mégis megtörtént a lehetetlen. Amint arról az EA hivatalos közleményben beszámolt, nem kevesebb, mint 750 millió dollárért megvásárolta magának a PopCap legénységét, ezáltal minden olyan videojáték jogát is, amit a srácoknak köszönhettünk.
default
14 éve, 6 hónapja és 1 heteNem túlzottan lep meg a lépés. Az EA volt az első olyan nagy kiadó/fejlesztő amely élénk érdeklődést tanúsított a casual játékok iránt, amit persze abban csúcsosodott ki, hogy vett is magának néhány ilyen stúdiót.
Már akkoriban (kb 2009 környékén) is pletykálták, hogy az EA az igazán nagyokra pályázik, így a PopCap és a Zynga háza tájékán is ajánlatokat tett (a sors furcsasága, hogy a Zynga időközben a majdnem százmillás játékosbázisával már olyan gazdag, hogy inkább ő vásárolhatna részesedést az EA-ben).
Egyes helyeken azt is írja a sajtó, hogy a PopCap nem akarta beadni a derekát, de az utóbbi időben nem ment ám olyan jól a szekér. Pedig az EA-nek volt már ennél nagyobb ajánlata is a cégre… csak éppen a PopCapnél még bíztak abban, hogy visszakapaszkodnak. Nem így lett és néhány száz millával az eredeti árajánlat alatt az EA részévé váltak.
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 heteMindenki mindenkit megvesz…
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 heteEA rohadt nagy cég volt már eddig is, a Popcap annyira nem nagy bevásárlás szvsz…