Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amíg a fejlesztők újabb furmányos DLC-ken és patcheken dolgoznak, addig a szenvedélyes játékosok bizony már neki is álltak a moddingolásnak. Nem tudtak belenyugodni ugyanis, hogy a Fallout legújabb fejezetet kiköpött hasonmása a nagy sikerű hármas résznek, s úgy vélték, ha már nem tudják kevésbé bugosra csinálni, legalább annak érdekében tesznek valamit, hogy a játék szebben nézzen ki. Így a PC verzióhoz a napokban új vizuális modok készültek, amiket bárki ingyenesen letölthet és szórakozhat velük kedvére.
A modok állítólag drasztikusan növelik a látványosságot, mind a textúrák, mind pedig a fény effektek esetében minőségi változásnak lehetünk szemtanúja. Három igazán jó modot kell levadászni minden pusztaságba belefáradt kalandornak. Egyik a fegyvereket turbózza fel, sokkal vagányabbnak néznek a gyilkolási eszközök, mint az eredeti felállásban, a másik a térképen található környzeti tárgyakba lehet nagyobb élethűséget – jobb 3D, csillogás, ilyesmik -, míg a harmadik a shadereken javít, ami a játék fényviszonyain pofoz egy kicsit. Már csak egy bugtalanító mod kellene, és kint lennénk a vízből.
shade
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaHát ja, rá is fér. Még mindíg nincsenek árnyéka semminek benne. Úgynéz ki mint amikor a crysisben kikapcsoljuk az árnyékokat és máris ronda.
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaJó lett volna pár összehasonlító kép.🙁
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaNincs benne árnyééééék? Ez komoly?😄😄😄 (Lassan) 2011-ben?😄😄😄😄😄
shade
15 éve, 1 hónapja és 23 órájaNajó…a karaktereknek van xD…de én is így gondolom
totyak
15 éve, 1 hónapja és 21 órájaMondjuk ezeket a modokat a fejlesztők alapból is megcsinálhatták volna. Manapság a legtöbb játékos főleg a külcsín alapján ítél meg egy játékot, márpedig az a Vegas-ban nem valami nagy szám. De figyelem emberek, a belbecs az igazán fontos, vagyis, hogy milyen élményt nyújt a játék, és arra itt nem lehet panasz szerintem.
shade
15 éve, 1 hónapja és 16 órájaErről nem is volt kétség. Most nem a játék élményről volt szó még mindíg meg akármikor veszem figyelembe a grafikát a játékélményre nemcélzok semmivel, köze sincs hozzá. Nade azért egy mai játéknál nehogymár neéegyenek képesek odafirkantani valami árnyék szerűséget.
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 16 órájaLényeg a lényeg, ezeknek alapból benne kellett volna lennie a játékban. Nem igaz, hogy hosszú évek fejlesztési ideje alatt nem tudtak összehozni egy mai színvonalnak megfelelő grafikát.
Én megvettem és nagy csalódás volt.