Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bizonyára sokan emlékeznek még az Almost Human által a tavalyi esztendőben megjelent Legend of Grimrock című indie dungeon crawler című videojátékra, amely a maga nemében egy igencsak kiváló, minden téren múltidéző cím volt, amivel a szakma is igencsak hamar megbarátkozott. Legfrissebb híreink szerint ráadásul az eladások terén sem muzsikált rosszul a végeredmény, az Almost Human legfrissebb bejelentései szerint ugyanis immáron 600 ezer kópiát sikerült eladniuk világszerte az alkotásból.
Érdekesség, hogy a Legend of Grimrock emiatt hosszú időn, mintegy két héten keresztül állt a Steam legjobban fogyó videojátékaihoz kapcsolódó listák élén, és egyes elemzők szerint ilyen ütemben még az idei évben az első millió is elfogyhat belőle. Szerintetek összejön ez az elképesztő összeg a Legend of Grimrock számára?
vendeg
12 éve, 12 hónapja és 3 napjareméljük , várjuk vitára is.
badam10
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMegérdemelné,hogy sikerüljön!