A produktum rendkívül gyors sikerét fémjelzi, hogy annak ellenére vált meghatározó tényezővé a piacon, hogy csak nemrégiben, tavaly októberben hallhattunk róla először, köszönhetően a Bigpoint lelkes fejlesztői gárdájának, akik úgy tűnik a „recept” birtokában nagyon is tisztában vannak azzal, milyen plusz tartalommal kell feltölteni ahhoz egy böngésző alapú szoftvert, hogy viszonylag rövid idő alatt nagy létszámú, fanatikus rajongói táborra tegyenek szert általa. Amennyiben az üzemeltetőknek sikerül a közeljövőben is fenntartaniuk ezt az impozáns, dinamikus fejlődési ütemet, jól végzett munkájuk gyümölcseként, idővel komoly összegű, rendszeres profitra tehetnek szert.
Természetesen azért a Bigpoint farmjainak világában sincs mindenhol kolbászból a kerítés, mivel az itt ténykedő gazdáknak, a virtuális világ kihívásai mellett már jó ideje meg kell küzdeniük több egyéb a játékmenetet hátráltató technikai problémával. Emellett ráadásul az újítások is tartalmaznak néhány felettébb bosszantó gondot, melyek közül a leginkább idegőrlő, hogy a nehéz munkával megszerzett javaink, földjeink, sőt időnként még a korábban kiválasztott küldetéseink is szőrén-szálán eltűnnek.
A fejlesztő gárda szerencsénkre tökéletesen tisztában van az aszály mellett termőföldjeit sújtó minden egyéb problémával, és elmondásuk szerint folyamatosan szorgoskodnak ezek elhárításán. Dicsérendő momentum részükről, hogy a türelmes és kitartó gazdák számára még egy külön „kártérítési” rendezvényt is tartanak. A mai napon kezdődő „Happy Trees Days” nevezetű kárpótlási esemény holnap estig zajlik le, amelyben a résztvevő gazdálkodók gyümölcsöseik terméséért cserébe ötszörös szorzójú tapasztalati pontokkal gazdagodhatnak, sőt emellett még, ha most vásárolnak XXL típusú fát, akkor ajándékba kapnak „akciósan” egy második példányt is a meglévő mellé.
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 2 napjaSosem gondoltam volna, hogy egy ilyen típusú játék így letud kötni.🙂
Nagyon aranyos és mikor van időm akkor én is gazdálkodom….
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 hetejaja tök fasza😄
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 heteA játékban nagyon sok a hiba, a kezelők sokszor nem reagálnak, a kártérítés lehet,hogy az sms-t küldőkre érvényes, a többiekre viszont nem igazán.
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 6 napjaszerintem nagyon fasza a jatek
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 6 napjajo a jatek nem sracok?😎
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaa játék nekem is tecik😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 3 napjaafarmerama tökre jó
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 napjanekem nagyon tetszik a farmerama mert kedvedre rendezgetheted a te kis birtokodad 😄
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 napjanekem is ezért tetszik😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 3 heteszerintem nagyon fasza a farmerama!!!
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 hetetényleg nagyon jó a farmerama a 7 éves kislányomnak is van😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 heteén nagyon sokat szoktam vele játszani
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 5 napjaszerintem nagyon jó eza a játék .egészen szórakoztató😛
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 3 napjaNagyon tetszik a farmerama már szinte függő vagyok tőle.
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 napjaNekem tetszik.Ismeretlen játékosok a szomszédaim,deha kell
segítünk egymásnak.😛Időtöltésnek nagyon jó.Inkább,mint az egymást ölő idióta játékok.
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 4 hetenagyon szuper😛
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 hetekirály egy játék😛😛😄
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 heteSzupi ez a játék!!!🙂
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 heteLeszóltam…agymosottnak tituláltam aki farmozott…most lesz harmadik hónapja hogy játszom…függő lettem!
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 heteNekem is naon tetszik ez a játék !! 😄
Szerintem is Tök jó.😎
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 heteNagyon jó ez a játék.
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 hete😉szeretemeszt a játékot
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 hetenagyon jo ez a játék😎
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 hete1Kukacka szomszédokat keres!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 heteszerintem rohat jó jóbb minaz edigi lövöldözös játék amit onlájn lehetet játcani!
ez a játék az örök fiataloké
a nagyim is játsza igaz már tul van a 75 -dik szülinapján de imádgya😎😎
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 heteqavidgazda szomszédokat keres😄😄😎😎😛😛
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 hete.farmerpetra. szomszédokat keres
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 1 heteén leszek a szomszédod!!
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 1 heteDomcsi088 szomszédokat keres
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 4 heteSziasztok . szunyog456. keresne szomszédokat.szeretetel várok mindenkit.-))
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 heteez a farmerama játék nagyon jó 😄😉😛😮🙁🙂😎😕😄
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 2 heteJah ez a farmerama naon kiraly en mar 23 vok 😎😎
davedka003
15 éve, 4 hónapja és 3 heteJah ez a farmerama naon kiraly én már 37 vok😄😎😛#kover# #kover_vege##dolt# #dolt_vege##alahuz# #alahuz_vege#
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 2 hetenagyon jo csak soha nem indul el
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 4 heteez jó játék de néha megáll a töltés és eldudvásodik😕 de nagyon jó játék🙂😉
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 3 napjanagyon joeza jatek en mar 50 szintes vagyok😄😎😛
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 3 napjael arulom a kodom real😛
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 hetetoros
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteén leszek
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteValaki tud kódokat?Aki igen írjon lécike!😄
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteHogyan lehet csalni 🙂
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 5 napjaWWWORSI21 EZT A JÁTÉKOT SZERETEM #kep# #kep_vege#😉