Fallout 3: 4.7 millió példány egy hét leforgása alatt

2008. november 06.
1.8021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bethesda valamit nagyon tud, hiszen egy egyáltalán nem casual játéknak mondható RPG, a Fallout 3 valami hihetetlen eladásokat volt képes produkálni a megjelenés óta.

Az első héten ugyanis nem kevesebb, mint 4.7 millió példányt adtak el a játékból, aminek az értéke megközelítőleg 300 millió dollár. Ez egy Fallout típusú játéknál egy hét alatt hihetetlen eredmény! És akkor most gondoljunk bele abba, hogy ez egy hónap alatt mekkorára fog növekedni. A sztorihoz az is hozzátartozik, hogy az angoloknál ugye nem mást, mint a FIFA 09-et taszította le trónjáról, ami nem kis szó, egyetlen nézőpontból sem.

Most biztosan sokan csodálkoztok rá erre az eredményre, viszont kétség kívül megérdemelt volt, hiszen ha nem is olyan, mint a régiek és akad is benne néhány apró hiba, attól még egy olyan alkotás, ami felülmúlta várakozásainkat. Persze a Bethesda sem bíz semmit a véletlenre, hiszen irdatlan nagy reklámkampányt csináltak a játékhoz, sőt, még a New York Times is leközölt egy teljes oldalas cikket a játékról, ami már tényleg megdöbbentő. Visszatérve az eladott példányokra, arról sajnos nem szól a fáma, hogy ez platformokon milyen arányban oszlik el, csak annyit tudunk biztosra, hogy a PC-s verziók meglepően jó eladásokat produkáltak ebben a számban. Nyomás megvenni a játékot, 4.7 millió példány nem hazudhat...:)
Fallout 3 valami hihetetlen eladásokat volt képes produkálni a megjelenés óta.'>
nincs még hozzászólás

Fallout 3
17.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
totyak profiljamarco profiljarDAVE profilja