Ennek ékes jele, hogy az illetékesek bejelentették, az Assassin's Creed főhősének, avagy Ezionak kosztümje elérhető lesz a Final Fantasy XIII-2-ben is. Hogy pontosak legyünk, az Assassin's Creed: Revelations-ben látott sötétebb tónusú Ezio ruhát hívhatjuk majd elő az egyik legnevesebb japán szerepjáték legújabb részében.
A kosztüm a Square Enix elmondása szerint nem lesz elérhető az alapjátékban, csak egy később megjelenő DLC-vel adják hozzá a felhozatalhoz, méghozzá Noel Kreiss, a Final Fantasy XIII-2 egyik főhősének szánva. Bővebb információnk ezzel kapcsolatban sajnos nincs, így be kell érnünk ennyivel, valamint azzal, hogy Japánban még Karácsony előtt a boltokba kerülhet a játék, míg a világ többi részén jövő február lett a kitűzött időpont. A platformok között változatlanul a PlayStation 3-at és az Xbox 360-at találjuk.