Solomon elmondása szerint az XCOM 2-vel nagyon ambiciózus terveik vannak, így például jobb környezet rombolhatóság, fizikai alapú renderelés és procedurálisan generált pályák fogják jellemezni majd a játékot. (Utóbbit már az elődbe is implementálni akarták, de ezt végül elvetették.)

Ezek megvalósításához minden szakértelmünkre szükség volt… és ez a szakértelem itt a PC. Ez az otthonunk és itt érezzük magunk jól.

Amikor a megbeszéléseket tartottuk, amikor a dolgokról beszélgettünk, mi csak a PC-ről beszéltünk. Arról beszéltünk, hogy „Milyen tapasztalat is van a PC-n? Mit jelent az egér ebben a tapasztalatban”

A felhasználó felület kialakítása kifejezetten a billentyűzet-egér párosra optimalizálták. A képernyőn rengeteg szöveg, taktikai információ fog megjelenni, így Solomon szerint ezeket kényelmesebb lesz egy monitor előtt ülve olvasni és irányítani, mint konzolon TV-re kötve és távolról nézve.

A játék egyébként támogatni fogja a modokat is.

Az XCOM 2 megjelenésekor nem fog tartalmazni gamepad támogatást, ám a csapat későbbiek során lehet behozza majd azt.

A gamepad támogatás jó út a konzolos megjelenés felé főleg, hogy Solomon kijelentette, hogy nem zárkóznak el a konzolos megjelenéstől, de jelenleg még nem tárgyaltak erről a csapaton belül.

Az XCOM 2 megjelenése feltehetőleg még az idén várható Windows-ra, Linux-ra és OS X-re.