Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár az Assassin's Creed Valhalla is felvonultatja a népszerű sorozat stílusjegyeit, azonban a Ubisoft minden eddiginél jobban szeretne szakítani a hagyományokkal, így például a klasszikus rejtett penge sem kerül bele olyan formában, mint megszokhattuk. Bár Eivor alkarján ott lesz egy hasonló szerkezet, azt azonban nem nagyon húzza majd vissza a csatában - gyakorlatilag a lopakodással együtt ment a levesbe ez az opció -, amit Ashraf Ismail kreatív igazgató magyarázott meg egy interjúban, lévén a játék története szerint viking hősünk nem lesz orgyilkos, csak találkozik ezzel a frakcióval, nagyon megtetszik neki a céljuk, a harcmodoruk és a fegyverük, ezért úgy dönt, hogy sajátos formában veszi át tőlük a rejtett pengét.
Ennek megfelelően Eivor nem titkolja majd az alkarjára erősített fegyvert, ami nyilván alapvetően meghatározza majd a játékmenetet is, melynek már távolról sem lesz köze a klasszikus élményekhez. Napokon belül talán többet megtudhatunk, illetve láthatunk erről a funkcióról!
muki
5 éve, 8 hónapja és 2 hetePedig a rejtett penge nagyon menő. Alap az AC-nál.
totyak
5 éve, 8 hónapja és 2 heteDe hát ott volt a penge a bemutató videóban. Ha jól rémlik be is volt húzva, majd szemen döfte vele azt a bitang nagy állatot csata közben.
tommy
5 éve, 8 hónapja és 2 heteEgyre jobban érdekel ez a játék. 🙂
rdave
5 éve, 8 hónapja és 2 heteAz igazi assassin a csukólja alatt hordja és csak használatkor ugrik ki. Itt a főszereplő nem igazi assassin, de szerzett egy visszahúzható pengét, viszont ő nem rejti el, hanem egy díszített tokja van a csuklója felett(!) és valószínűleg sokkal ritkábban húzza vissza. Neki egy nagyon mobilis kard/kés és nem rejtett penge, mert ő megakarja mutatni. 😄