Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mindkét gyártó irányából szépen szállingóznak az idei évre szánt új grafikus kártyák, melynek a partnerek is örülnek, hiszen végre igazi újdonságokkal állhatnak elő, melyek fellendíthetik az eladásokat. Az NVIDIA GeForce GTX 1060-as kártyája mindenképpen képes erre, hiszen remek ár/érték arányt kínál, ráadásul a Gigabyte általában olcsóbb, mint néhány közvetlen riválisa. Vélhetően ez lesz a helyzet a Gigabyte GTX 1060 G1 Gaming esetében is, mely természetesen egyedi hűtést és felpörgetett órajeleket kínál.
A megfelelő hűtésről egy két ventilátorral operáló WINDFORCE 2X rendszer gondoskodik, a kártya felső részén pedig egy személyre szabható RGB világításos embléma is helyet kapott. A teljesítmény terén pontos adatokat még nem tudni, de legalább 10 százalékos gyári tuningra számíthatunk, a határokat pedig tovább lehet majd feszegetni.
totyak
9 éve, 6 hónapja és 1 heteNagyon nyomják ezt az 1060-as kártyát, ebben látja most az nVidia az előnyét. Kíváncsi leszek.
imperator
9 éve, 6 hónapja és 1 heteÉrthető, hiszen az AMD rx480 is kapott egy kis hájpot, és elég vonzó kártya lehet ár és teljesítmény alapján, így az nvidia is kénytelen kiadni valamit, hogy megszorongassák a riválist.
kpal
9 éve, 6 hónapja és 1 heteJól néznek ki egymás mellet a fotón ,csak SLI-re nem képes. 🙂
warriorautobot
9 éve, 6 hónapja és 1 heteTetszetős darab lesz. 🙂