Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány rövidke Twitter bejegyzés segítségével számtalan érdekességet tudtunk meg a Team Meat csapatának legújabb terveivel kapcsolatban, amelyek nem meglepő módon továbbra is a Super Meat Boy köré épülnek fel. Tommy Refines és Ed McMillen, avagy az indie stúdió tulajdonosai ugyanis néhány csipogáson keresztül tulajdonképpen nyilvános beszélgetést folytattak, amelyekből csak és kizárólag a rajongók profitálhattak, hiszen kiderült, hogy egy érintőképernyős Super Meat Boy játékon dolgoznak már a háttérben.
Az egyelőre csak Super Meat Boy Touch néven emlegetett cím a tervek szerint számtalan dologban különbözni fog a két évvel korábban megjelent standard változathoz képest, ám ezeket a különbözőségeket nem nevezték nevükön az illetékesek, sőt mi több, arról sem értesítettek minket, hogy mi a szándékuk, de legfőképpen milyen platformokra tervezik kiadni a Super Meat Boy Touch-ot.
A hivatalos bejelentésig így minden olyan – elsősorban hordozható készülék – játszik, amelyiket lehetőségünk van érintéssel vezérelni. Szerintetek melyik lesz a befutó?
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 6 napjaDroid biztos, de remélem tabletre is jön. Zsír!🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 6 napjaAz alapgame is király, csodálom hogy eddig nem készült belőle tapis verzió…
frenkyboyhun
13 éve, 10 hónapja és 6 napjanekem a nagygépes verzió is az egyik kedvencemmé nőtte ki magát.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 6 napjaNagyon nagy ötlet érintősre csinálni!
skyman
13 éve, 10 hónapja és 6 napjaRemélem, hogy Droidra mindenképp kiadják. 🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaSzifonra is jó lenne mondjuk…
marco
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaHatalmas játék, várható volt valami újítás. Biztos vagyok benne hogy a szifon minden fajtája és a droid is benne lesz a pakliban. Viszont megcsinálhatnák Blekire is.🙂