Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony Bend csapata a háttérben már elkészült az idei év egyik, ha nem a legjobban várt PS4-exkluzív videojátékával, így várható volt, hogy rövidesen megtudjuk, mekkora szabad hely kell majd a telepítéséhez. Bár láthattunk már nála extrémebb eseteket is, de azért azt elmondhatjuk, hogy a Days Gone helyigénye sem lesz csekély, méghozzá olyannyira nem, hogy 67GB szabad helyre lesz szükségünk a konzolon ahhoz, hogy az alapjáték feltelepülhessen.
Ez a szám a későbbiekben természetesen könnyen meghaladhatja majd a 80GB-ot is, ha a fejlesztők keze túlzottan megszaladna a frissítésekkel, illetve a letölthető tartalmakkal, hiszen manapság ezek nélkül már elképzelni sem lehet egy játékot.
bekecs
6 éve, 9 hónapja és 4 heteJézusom! 😮
warriorautobot
6 éve, 9 hónapja és 4 heteNem egy vészes szám ez, plusz van még bőven hely a gépemen. 😄
zender
6 éve, 9 hónapja és 4 heteNem gyenge, lassan már két Blu-ray egy játék. 😄