Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miközben itt Európában milliók küzdenek azért, hogy a Covid elleni oltás ne legyen kötelező, és mindenkinek a saját döntése legyen a vakcina beadása, addig Amerikában van olyan hely, ahol azért háborodnak fel emberek, mert a cég eltörli a kötelező védőoltást. Ez nem valami abszurdum, hanem a jelen, a valóság és konkrétan az Activision Blizzard háza táján esett meg, miután a vállalat úgy határozott, hogy mostantól nem kér kötelező oltást a dolgozóitól, akinek jelentős része ettől annyira felháborodott, hogy a mai napra sztrájkot hirdettek, mert szeretnék, ha a vállalat vezetése továbbra is kötelezné a munkavállalóit az oltásra.
Az ABK Workers Alliance szerint a dolgozók annyira megijesztették a vállalat vezetését – már megint -, hogy az Activision Blizzard visszalépett a tervétől, és körlevélben tudatták a dolgozókkal, hogy az elkövetkezendő hónapokban továbbra is kötelező marad az oltás a csapat dolgozóinál, amitől szintén tömeges felmondások várhatók, hiszen még mindig „csak” az alkalmazottak 80 százaléka adatta be magának a vakcinát, aki pedig hajlandóságot mutatott rá, az már korábban élt a lehetőséggel.
Érdekesség, hogy az oltási kötelezettség mellett a dolgozók azt is kérték még, hogy hadd dolgozzanak mindig home office-ból, amikor szeretnének, sőt maguk dönthessenek arról, mikor élnek ezzel a lehetőséggel. Ezek után csoda, hogy ingyen pénzt nem követeltek…
patrik94
3 éve, 9 hónapja és 2 hete„csoda, hogy ingyen pénzt nem követeltek”
És tényleg! xD xD xD
vape
3 éve, 9 hónapja és 2 heteEz tömören éppen leírja Amerika legnagyobb problémáját: annyira szabadok, hogy unalmukban már nem tudnak mit kitalálni. Rohadt gáz.
muki
3 éve, 9 hónapja és 2 heteEz az egész inkább a home office-ra megy ki… 😉
petrovicsz
3 éve, 9 hónapja és 2 heteA nép szava! 😄
ronalddo
3 éve, 9 hónapja és 2 heteHogy ezek állandóan reklamálnak valamiért! xD
totyak
3 éve, 9 hónapja és 2 heteIgazából, ha valaki beoltatja magát, elvileg nem igazán kell félnie azoktól, akik nem tették ezt meg, tehát nem egészen értem a 80%-nyi emberke háborgását.