Ennyivel természetesen nem elégedhetünk meg, így utánajártunk a témának, és kiderítettük, vajon mit fog tartalmazni, a sima verzióval egyetemben már előrendelhető Gold Edition. Kezdjük ott a történetet, hogy ez a változat csak és kizárólag digitális formában lesz elérhető, ám érdemes lesz beruházni rá, hiszen több perket, hét exkluzív hajó, illetve tengeralattjáró kinézetet, valamint egy 110 oldalas kézikönyvet is tartalmazni fog, amelyben nem csak a játék működéséről, hanem az egységekről is olvashatunk érdekességeket, valamint háttér-információkat. A Gold Edition lesz tehát a digitális formátum szerelmeseinek a gyűjtői kiadása, amely a mai naptól már előrendelhető, így ha áttanulmányoztad az alábbi képeket, melyeken az „arany verzió” extráit tekintheted meg, el is indulhatsz nyomatékosítani vásárlási szándékodat.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A március bizony nagyon kemény időszak lesz, ha ez nem derült volna ki a tegnapi, illetve a tegnap előtti nap folyamán - szinte csak ebben a hónapban megjelenő alkotásokról adtunk hírt nektek -, akkor íme egy újabb kiváló szereplő, amely kihagyhatatlan darab lesz a második világháborús szimulátorok kedvelői között. A jövő héten a boltok polcaira kerülő Silent Hunter 5-ről eddig is tudtuk, hogy egy nagyon igényes gyűjtői változattal fog rendelkezni, azonban a mai napon a fülünkbe jutott, hogy egy Gold Edition is készülődik belőle, természetesen a standard, csak a játék lemezét tartalmazó korong mellett.