Az ELAM, vagyis teljes nevén Early Launch Anti-Malware lényegében a rendszerinduláskor betöltődő illesztőprogramokat szabályozza, mivel első lépésként csak a felhasználó által telepített védelmi modult tölti be, ellentétben a korábbi Windowsokkal, amik a drivereket véletlenszerűen indították el, így a különféle boot-vírusok könnyedén kifejthették hatásukat.

Aryeh Goretsky elmondta, az ELAM rendszer éles helyzetben ugyan még nem bizonyított, de a koncepció alapvetően képes lesz kiszűrni bizonyos kártevőket. A szakember kiemelte, a megoldás még további fejlesztést igényel, emellett megvannak a korlátai is, hiszen önmagában csak észlelni képes a kártevőket, a semlegesítésükhöz már külön biztonsági szoftver megléte szükséges, mint például a Microsoft Windows 8-cal együtt érkező Windows Defender.