Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság sokszor fordul elő az emberekkel, hogy tudják mi lenne a helyes és számukra előnyös cselekedett, azonban valamiért sokszor ellentétes irányba mozognak el. Némi ösztönzés és kellő motiváció segítségével azonban nagyon sok problémát meg lehet oldani, ezt pedig Maneesh Sethi, a Pavlok kifejlesztője is jól tudja. Terméke tulajdonképpen segít magunkat kontrollálni és a helyes döntést meghozni. Erre egy igen jó hétköznapi példát hozott fel a fejlesztő.
Az ébresztőórák kedvenc funkciója nem az ébresztés, hanem a szundi opció, ám jó néhány szundi után már komoly késésben lehetünk. Ha karunkon a Pavlok, akkor két szundi után megráz minket, ez pedig biztosan sokakat észhez térít majd. Ugyan így tesz akkor is, ha nem tartjuk be az előre eltervezett edzéstervet, így a kevés önkontrollal rendelkező egyéneknek igazán hasznos lehet. A különlegesség 2015 elején kerül nyilvános forgalomba, tervezett ára pedig 250, vagyis közel 58 000 Ft.
5t3v3nk3
12 éve, 2 hete és 6 napjaAvagy villanypásztor a karodon.
kakas201
12 éve, 2 hete és 6 napja58000 ért vezessenek belém áramot? Hát hülyék ezek?xd
totyak
12 éve, 2 hete és 6 napjaÉn meg annak vezetnék enyhe áramütéseket az ánuszába, aki ezt kitalálta. Mellesleg nem is kellett sokat agyalni rajta, kutya nyakörvekben már régóta van ilyen, hogy az eb végrehajtsa gazdája parancsait.
kpal
12 éve, 2 hete és 6 napjahelyettem gondolkodik … WTF! 😛😄😮
kylx
12 éve, 2 hete és 6 napja„… két szundi után megráz minket…” majd felébredünk a kórházban a szívroham után.
willthawheel
12 éve, 2 hete és 6 napjaAnnyira csak nem durva tán, hogy szívrohamot okozzon…😄 😄 Amúgy egy olyan 90%-os leárazásnál lehet beszerzek egy ilyet, nagy szükségem volna egy kis ösztönzésre…XD
hedzsoooakaheyjoe
12 éve, 2 hete és 5 napjaHát a bal csuklónkon lehet tényleg nem lesz ajánlott hordani! 😄 xD
danielkiraly
12 éve, 2 hete és 5 napjaAz alapötlet nem rossz, de ennyi pénzt biztos, hogy nem adnák érte… 🙁