Természetesen a nő nem tudta megtartani a kormányt, így ütköztek neki, Wood Subaru Outbackjének. Wood az utolsó másodpercben reagált, és behúzta a kéziféket, amivel elkerülte a frontális ütközést, és a Chevrolet a Subaru bal oldalát találta el. A rendőrségi elemzők szerint bármi mást csinált volna, az nem csak az ő, de a mellette utazó felesége életébe is került volna, aki ráadásul éppen várandós volt születendő gyermekükkel. Erin Wood szerint teljesen biztos benne, hogy férje tudatosan mentette meg őket, feláldozván ezzel saját életét. A terhesség hatodik hónapjában lévő Erin csupán apróbb sérüléseket szerzett, de már másnap kiengedték a kórházból. Brian a helyszínen meghalt. A Chevrolet két hátsó utasa – akik nem voltak bekötve – kirepültek a szélvédőn át, és azonnal szörnyethaltak. A sofőr, valamint mellette ülő barátnője életben maradtak, de mindkettőjüket súlyos sérülésekkel szállították a kórházba.
Brian egy tehetséges fejlesztő volt, sokáig a TimeGate Studiosnál dolgozott – akik játszottak a Kohan, vagy az Axis & Allies játékokkal, tudják mit köszönhetnek neki – majd átigazolt a Relichez ahol a Company of Heroes sorozatot felügyelte, igazgatta. A legszörnyűbb az egészben, hogy sikeres karrier előtt állt, boldog családi kapcsolatban élt, és mindössze 33 éves volt. Nem tudom mit lehet erre mondani. Nyugodjék békében!
totyak
15 éve, 10 hónapja és 1 heteEz elég szörnyű hír.
Nyugodjék békében!
marco
15 éve, 10 hónapja és 1 heteNyugodjék békében!🙁
kitta
15 éve, 10 hónapja és 1 heteLegyen neki könnyű a föld! Ez a tragédia! És ismét a drog… Szörnyű! 🙁
dorcika
15 éve, 10 hónapja és 1 heteEzek, és az ehhez hasonló esetek szörnyűek… És akkor most elképzelem a családját, meg a várandós feleségét… 🙁
dorcika
15 éve, 10 hónapja és 1 heteNyugodjék békében 🙁
skyman
15 éve, 10 hónapja és 1 heteEz a szörnyü, hogy pár személy (akik nem tudják felmérni, hogy tudatmodosito szerek után nem szabad volán mögé ülni) miatt egy egész család életét teszik tönkre. És ilyenkor sajnos nem a baleset okozoja huzza a rövidebbet🙁🙁
Nyugodj békében.
shade
15 éve, 10 hónapja és 1 heteRest in peace