Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A korábban csak BlackBerry készülékeken elérhető üzenetküldő alkalmazás már néhány hete megpróbált debütálni más platformokon is, ám különböző problémák okán elhalasztották a rajtot. Most azonban úgy tűnik, végleg megérkezik a Google által édesgetett Androidra, hiszen a hivatalos Play Store-ból már letölthető a kliens.
Nincs is más dolgotok, csak a keresőbe beírni például, hogy BBM és máris kidobja a BlackBerry Limited által jegyzett programot. Mérete egészen pontosan 12,67MB, a letöltés és a telepítés zökkenőmentesen zajlik. Az alkalmazás elindítása után azonban még nem örülhetünk, hiszen a kezdőoldalon egy üzenet fogad minket, valamint egy e-mail címet is meg kell adnunk. A kettő úgy függ össze, hogy a hatalmas érdeklődés miatt tulajdonképpen egy beléptető rendszert alkalmazott a vállalat. A megadott e-mail címre kapunk majd egy levelet, hogy elkezdhetjük használni az alkalmazást.
A várakozás nem lehet olyan hosszú, hiszen a megjelenés óta már sokan írtak véleményt is a programról, legtöbbször dicsérő szavakat használva.
csirkee
12 éve, 2 hónapja és 4 heteAkkor én most nem írok szép szavakat mert sokat kell várni, pl nekem még meg sem jött…a másik meg szerintem vagy felraknak valamit vagy nem! Ez nem egy működő aplikáció hanem egy semmi…
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 4 heteÍgy kár volt kiadni.
totyak
12 éve, 2 hónapja és 4 heteItt sajnos nem tudok véleményt mondani, nem ismerem ezt a programot.
rdave
12 éve, 2 hónapja és 4 heteAkkor most már tudok dumálni droidosokkal? Nem különülnek el a platformok, igaz?
csirkee
12 éve, 2 hónapja és 4 heteígy van, tudsz velük is majd…amint lekerülnek a várólistáról és végre bbm-et használhatnak…
csirkee
12 éve, 2 hónapja és 4 heteJelentem 1 nap kellett ahhoz, hogy a lista élére érjek és megkapjam az engedélyt ahhoz, hogy használjam a bb-t! Ugyan úgy néz ki mint a BB10-ben. Generált nekem egy saját Pin-t amivel simán fel tudtam venni egy BB-vel rendelkezőt, illetve engem is fel tudtak venni 🙂
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 4 heteNa ez így tiszta jó akkor. Az egy nap simán kivárható 😄
csirkee
12 éve, 2 hónapja és 4 heteIgen, kivárható, csak azért ezt jó lett volna előre tudni! Viszont felkészültek voltak, mert amikor jött az e-mail, hogy hajrá nyomasd, akkor beleírták, hogy ha netán letörölted, akkor csak tedd vissza és menni fog 😄 mert én is tegnap fogtam és letöröltem