Elemzők szerint 2020-ban már jöhet is a Destiny 3

2019. január 11.
7.5131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A mai nap során már hírt adtunk róla, hogy kiszakadt a Bungie az Activision kötelékeiből, ami sok játékosban felvetette a kérdést: egy ilyen volumenű megmozdulás után mi lesz a Destiny 3 sorsa? Nos, a Cowen & Company névre hallgató elemzőcég szerint jövőre már jön is.
 

A vállalat tehát úgy gondolja, hogy 2020-ban már be is futhat a szóban forgó folytatás, amit főként arra alapoznak, hogy így megtartják a hároméves ütemtervet, lévén 2014-ben jött az első Destiny, majd 2017-ben a második rész.

Az elemzők továbbá azt is kifejtették, hogy szerintük sokat fog profitálni a Destiny-franchise ebből a kiválásból, hiszen az előző két rész esetében kicsit olyan volt, mintha egyszerre próbált volna érvényesülni az Activision és a Bungie akarata is.

Az egyik legnagyobb akadály a két stúdió között ugyebár a monetizációs szisztéma implementálása volt a Destiny 2-be, például a Forsaken kiegészítő esetében az Activision nem volt túl boldog, hogy nem érték el az elvárt pénzösszegeket, míg a Bungie ugyanolyan lelkesen készen állt a közösség számára minél több tartalmat szállítani.
kiszakadt a Bungie az Activision kötelékeiből, ami sok játékosban felvetette a kérdést: egy ilyen volumenű megmozdulás után mi lesz a Destiny 3 sorsa? Nos, a Cowen & Company névre hallgató elemzőcég szerint jövőre már jön is.'>
3 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 11 hónapja és 27 napja

[Tiltott felhasználó!]

Gólem

6 éve, 11 hónapja és 27 napja

Ezt mondjuk elemzés nélkül is sejtettem. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 11 hónapja és 27 napja

Lehet hogy épp emiatt mentek külön, Activisionnek nem tetszett a projekt...

válasz erre
Destiny 2
2.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja