A program valamelyest szakít a korábbi hagyományokkal, hiszen stílusát tekintve egy akció-RPG lesz, amely az illetékesek szerint elsősorban a lootolásról szól majd.
Természetesen folyamatosan gyűjtögetni és zsebre tenni a jobbnál jobb cuccokat elég unalmas lenne, így a játék olyan jellemzőket birtokol majd még, amelyek minden RPG-ben megtalálhatók, így lesz karakterfejlesztés, online játék, főszereplőkészítés, fegyverek és hősök, a kooperatív móka pedig egyenesen a szíve lesz a Darkspore-nak. A program története szerint a játékosnak fel kell vennie a harcot a galaxist megtámadó, mutálódott "sötét spórák" ellen, amit megtehet majd akár három barátjával együtt, négy játékos co-op módban, de akár teljesen egyedül is, méghozzá természetesen a kampányon belül. Az alkotás három klasszt és ötféle hősfajtát tartalmaz majd, és végtelen számú fejlődési, valamint kosztümizációs lehetőséget. A Darkspore-t az illetékesek a bejelentések helyszínén az ott lévő újságíróknak már mozgás közben is bemutatták, és a vélemények szerint egy igazán komoly, akciótól hemzsegő Spore kaland készülődik a név alatt. A hozzá kapcsolódó első teaser trailerből ez ugyan még nem derül ki, de azért megtekintését ne mulasszátok el. Íme:
#tv#