Ezek között találhatjuk a Kingdoms of Amalur: Reckoning című szerepjátékot, aminek a fejlesztésével az EA a 38 Studios brigádját bízta meg - ez lesz a srácok első projektje -, megjelenésére pedig 2011 őszén számíthatunk, tehát cirka egy esztendő múlva, méghozzá PC-n, valamint Xbox 360 és PlayStation 3 masinákon.
Sajnos a bejelentés elég szűkszavú volt, még látnivalót sem mutattak a programról, annyi azonban már biztos, hogy egy igazi single player RPG készülődik a név alatt. A program feltehetően egy igazán ütős fantasy darab lesz, amelyben egy heroikus történet keretein belül a rejtélyes Amalur világát fogjuk felfedezni. Utunk során a bűvös világ furcsa tájai, egzotikus városai, színes egyéniségei és rémisztő szörnyei fogják izgalmassá tenni a nagy kalandot, és talán nem kis garancia lehet a kiválóságra Ken Rolston neve, aki a Bethesda égisze alatt már dolgozott az Elder Scrolls harmadik és negyedik részén is. Most pedig az ő kezébe adták az illetékesek az irányítást. A hatalmas nyitott világgal rendelkező alkotás, ami nem nélkülözi majd az ízes harcokat sem, korábban a Project Mercury munkacímen futott, mától azonban tessék megjegyezni a Kingdoms of Amalur: Reckoning nevet, pláne akkor, ha vérbeli szerepjátékosok vagyunk. Bővebb információkat az idei Comic-Con expón várunk róla.