Együttműködést kötött a Polyphony Digital és a FIA!

2014. június 26.
1.6921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Polyphony Digital legfrissebb bejelentései szerint a jövőben a FIA, avagy a Nemzetközi Automobil Szövetség is támogatni fogja a Gran Turismo-sorozatot, ami első ízben már a Gran Turismo 6-ban megnyilvánul majd.
 

A közlemény alapján ugyanis már ebben a játékban lesz négy olyan versenypálya, ami a FIA jóváhagyásával kerülhetett be a felhozatalba.

Az együttműködésnek köszönhetően azonban nem csak megtelhet FIA-tartalmakkal a jövőben a Gran Turismo-sorozat, hanem olyan exkluzív lehetőségek is várják majd a rajongókat, mint a 2015-ben induló FIA Online Bajnokság. Ennek hála egy olyan virtuális bajnokságban vehetünk részt, amelyben a Gran Turismo közössége és az autósport rajongók együtt versenyezhetnek majd.

Kazunori Yamauchi, a Polyphony Digital Inc. elnöke és a Gran Turismo-sorozat megálmodója így vélekedett az együttműködésről:
Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy Gran Turismo 6 az autósportot irányító testület által is elismert tartalmat mutathat be. A játék tizenötödik születésnapját ünnepelve, ez a legnagyobb elismerés számunkra. A FIA-val való együttműködés egy újabb lépés ahhoz, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a virtuális és valóságos versenyzés világát.

Jacques Berger, a FIA biztonsági részlegének vezetője a közös munkáról pedig eképpen vélekedett:
Addig hasonlítottuk össze a játék és a valódi pályák adatait, amíg teljesen elégedettek lettünk azok színvonalával és részletgazdagságával. Nemcsak a pályák hasonlóságára figyeltük, hanem azok környezetére is, a bukóterekre, lelátókra és az épületekre.
Gran Turismo 6-ban megnyilvánul majd.'>
4 hozzászólás

totyak

11 éve, 11 hónapja és 8 napja

Eddig nem voltak a GT-ben valódi pályák, vagy ez most miért akkora szenzáció?

válasz erre

rDAVE

11 éve, 11 hónapja és 8 napja

Nem kötözködésképpen, de szerintem "az" jobb lenne az FIA elé. mosolygó smiley

Jól hangzik együtt a két név, de mindkét fél megemberelhetné magát... A Polyphony Digital lassan dolgozik és technikailag se a légütősebb a GT, bár a játékélmény azért még helyén van. mosolygó smiley Az FIA pedig sok hülye döntést hoz a sorozataiban, picit lehetnének óvatosabbak.
Mindenesetre jó, hogy a GT minél jobban próbál valódi versenyvilágba beférkőzni, igaz nem is meglepő, eddig is ezt tették, ráadásul profi versenyző a Polyphony Digital főembere. mosolygó smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 11 hónapja és 8 napja

FIA jóváhagyás kell ,ez nem semmi meglepett smileykacsintó smiley

válasz erre

fantis6

11 éve, 11 hónapja és 8 napja

ps rajongók örülhetnek akik kedvelik a sorozatot

válasz erre
Gran Turismo 6
15.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
bekecs profiljaBotyi profiljatotyak profilja