Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A sok kultusztörő és hagyományokat nem tisztelő fejlesztőcsapat mellett szerencsére még megmaradtak közöttünk azok, akik az E3 előtt nem hintenek el semmilyen konkrétumot leleplezésre váró alkotásukról, maximum címszavakban beszélnek róla, esetleg különböző támpontokat adnak meg vele kapcsolatban, hogy a nagy bejelentésig találgathassunk róla. Nem tett másképpen a francia UbiSoft sem, akik a tegnapi nap késő esti óráiban bemutattak egy elég beszédes koncepciós rajzot, amely feltehetően egy leleplezésre váró alkotásukhoz készült el.
A képen a lemenő nap sugarában egy enyhén az Assassin’s Creed-sorozatra hajazó öltözetben látható embert csodálhatunk meg, amint néhány piramis előterében mereven bámul valamit. Jobbjára éppen egy sas készülődik leszállni, azonban más érdekesség nem történik a rajzon. Bár kétség kívül vannak vonások, amelyek a UbiSoft egyik-másik projektjére emlékeztetnek, összességében a kép egyik játék koncepciójába sem illeszthető be. Vajon egy vadonatúj franchise életre hívását tervezik a franciák? Napokon belül ki fog derülni srácok, annyi szent, hogy ez a képen egy assassin, de az illetékesek tagadták, hogy az Assassin’s Creed: Brotherhoodhoz bármi köze lenne… Sőt, szerintük még videojátékhoz sincs köze! Na, persze! Vajon mi lehet ez?
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 2 heteHa nincs köze videójátékhoz akkor mit tervez? képgalériát? Tuti hogy valami game lesz ebből is!
skyman
15 éve, 7 hónapja és 2 heteHát ez felettéb érdekes😄 Mindenesetre jol néz ki ez a koncepcios rajz. Kiváncsi leszek mi lessz ebböl, ha már azt vallják, hogy nem ha még a videojátékhoz sincs köze😮 Nem baj, nem sokára kiderül😛
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 2 heteJól néz ki, kíváncsi leszek, ha már azt vallják, hogy nincs köze az AC-hez! 🙂