A két szervezet együttműködése kiterjed az adóellenőrök szoftver licencekkel kapcsolatos képzésére, a közvélemény széleskörű tájékoztatására, továbbá a BSA által kidolgozott szoftvernyilvántartási ajánlás APEH által történő szakmai véleményezésére.

A BSA forródrótra érkező bejelentések zöme versenytársaktól érkezik, akik úgy érzik, hogy az illegális szoftverhasználat jelentős negatív kihatással van (vagy volt) cégük helyzetének, versenyképességének alakulására. Korábban elbocsátott alkalmazottak is szerepelnek a bejelentők között, akik korábbi munkahelyük szoftvergazdálkodásának anomáliáit sérelmezik.

A BSA felmérése is alátámasztja, hogy a magyarországi vállalkozások túlnyomó többsége még mindig nincs tisztában az illegális szoftverek használatával járó jogi, pénzügyi és biztonsági kockázatokkal, valamint a jogszerűen licencelt szoftverek – mint eszközök ? nyilvántartásának törvényi kötelezettségével. A cégektől bekért szoftvernyilvántartások alig 0,5 %-a felel meg a BSA által ajánlott és az APEH által véleményezett ajánlásnak, illetve a szerzői jogi törvényeknek.

Ezért a nemzetközi jogvédő szervezet novembertől egy széleskörű tájékoztató kampányba kezd, amely során hirdetésekkel és országszerte számos ? korábban elutasító magatartást tanúsító ? cég meglátogatásával igyekszik meggyőzni a cégvezetőket a szoftvernyilvántartás szükségességéről, és a hiányával járó kockázatokról. Emellett a BSA változatlanul folytatja NagyVizit kampányát, amelynek keretében a szervezet képviselői a vállalatok vezetőinek a szoftvergazdálkodás kérdéseiben nyújtanak konzultációt.