Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Rendkívül érdekfeszítő információk láttak napvilágot a Sega háza tájáról néhány órával ezelőtt, akik bár financiálisan nincsenek olyan helyzetben, hogy visszatérjenek a Dreamcast előtti időszakukhoz, ellenben néhány szóbeszéd úgy tartja, hogy mégis egy konzol bejelentésére készülnek az E3-on. Történt ugyanis, hogy egy jól informált NeoGAF felhasználó egy a Sega csapatához köthető képet hozott nyilvánosságra, ami nem tűnik hamisítványnak, sőt, az is kiderül róla, hogy a cég az E3 keretein belül, tehát alig néhány nap múlva fogja bejelenteni Spectrum névre hallgató projektjét.
A képen megjelenő japán szöveg egyébiránt forrásaink szerint szabad fordításban annyit tesz, hogy „a szórakoztatás új világa”, az apró morzsák összerakásából pedig nem csak mi, hanem külföldi kollégáink is arra a következtetésre jutottak, hogy vagy átverés áldozatai vagyunk, vagy valóban egy új konzol bejelentését tűzte ki célul a Sega. Ti melyiket tartjátok valószínűbbnek? Netán csak valamiféle online szolgáltatásról lehet szó?
marco
12 éve, 7 hónapja és 3 heteUhhhhhh ez mekkora dolog lenne!!!!😮 Sajnos nem tartom valószínűnek hogy konzolról van szó… Bár úgy lenne…
Jah és nyúlta az ötpontot!😄
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteÉn sem hiszem – SAJNOS!🙁 Hatalmas lenne pedig…
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 3 heteAzért az durva lenne ha most egy új konzolt kapnánk én inkább vmi specko online cuccra gondolok
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteKemény lenne nagyon. Szerintem simán esélyes!🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteSega új konzol teljes körű nvidia támogatással 😛
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteÉs 16 maggal, offline működéssel.🙂
Bár úgy lenne.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteÉs #kover#Shenmue#kover_vege#-vel!!!!!!!🙂
maniac
12 éve, 7 hónapja és 3 heteOtt a pont!!! Máris eladtak nekem egy darabot! 😄
marco
12 éve, 7 hónapja és 3 heteJó lesz az idei E3…🙂
maniac
12 éve, 7 hónapja és 3 heteNa de kinek??? 😄😄😄
marco
12 éve, 7 hónapja és 3 heteNem neked az biztos!😄 De küldök majd körömjavítót meg izületi bántalmakra valami kenőcsöt!😄
maniac
12 éve, 7 hónapja és 3 heteInkább egy tálca Monster Assault üccsit, a többit bízd ide! 😄
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 3 hetePC-s vagyok, de attól még jó lenne a Segától új konzolt látni… 🙂
marco
12 éve, 7 hónapja és 3 heteAz drágább mint a kenőcs😄
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteJO lenne egy sega konzol nintendo felirattal🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteSzerintem nem konzol lesz hanem valami új szolgáltatás.