Egy névtelen Xbox One-fejlesztő is elismerte, hogy erősebb a PlayStation 4

2013. július 15.
2.1741
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Alaposan kapja ma (is) az osztást a játékvilág részéről az Xbox One, lévén korábban kiderült, hogy már a megjelenéskor is komoly különbségek lehetnek a rá, illetve PlayStation 4-re is megjelenő játékok grafikájában.

Nemrégiben azonban a Reddit fórumán feltűnt egy névtelen felhasználó, aki az Xbox One egyik fejlesztőjének mondta magát és kijelentette, hogy bármit kérdezhetnek tőle a rajongók, ő megválaszolja ezeket a kérdéseket.

A fanatikusokat pedig nem kellett félteni, rögtön rá is kérdeztek a PlayStation 4 és az Xbox One közötti erőforrás-különbségekre. Az állítólagos Xbox One-fejlesztő ezt előbb pletykának nevezte, majd hozzátette, hogy bár papíron lehet, hogy erősebb a PlayStation 4, azonban az Xbox One játékai lenyűgözőek, így a Forza, a Killer Instinct és a Ryse is nagyszerűen néznek ki, sőt, olyan élményt nyújtottak, amikor kipróbálta őket, mintha egy high-end PC-n futottak volna.
már a megjelenéskor is komoly különbségek lehetnek a rá, illetve PlayStation 4-re is megjelenő játékok grafikájában.'>
16 hozzászólás

Rolman2012

11 éve, 7 hónapja és 12 napja

Hát már a leírások alapján egyértelmű volt de legalább egy jártasabb ember is elismerte.

válasz erre

naroxz

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

én akkor is az xboxnál maradok röhögő smileyD

válasz erre

jezzahun

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

ezt már akkor lehetett tudni amikor kiderült milyen lesz a gépek belsejemosolygó smiley szóval nem újdonság..

válasz erre

AngryKnight

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

én ezt eddig is tudtam röhögő smiley

válasz erre

T.j.

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Szerintem a PS4 sokkal jobb

válasz erre

oregem

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

eddig is tudtuk

válasz erre

Marduk

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Nekem konzol-konzol röhögő smiley Szerintem is nevetséges ez a háború a konzolok között.

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Szerintem itt egymás kárára trollkodnak a Microsoft, meg a Sony alkalmazottak, másról nem lehet szó.

válasz erre

v3nd3tta

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

mondhat akárki akármit, én PS4-et veszek röhögő smiley

válasz erre

Misa123

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Most a viccet félretéve tényleg jobb mosolygó smiley

válasz erre

DoubleW

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Dorcika írta:
PC-sként időnként csak nevetni tudok ezeken a konzolharcokon... mosolygó smiley
Egyetértekmosolygó smiley De ha konzolos lennék akkor alap hogy PS4mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Dorcika írta:
PC-sként időnként csak nevetni tudok ezeken a konzolharcokon... mosolygó smiley
Nincs is értelme, de azért PC-sek is bőven kiveszik a részüket, én mint játékos nevetek rajta. nyelvnyújtó smiley
Ez még nem harc, csupán érdeklődés. mosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja