Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Főként a Nintendo rajongói alaposan meglepődtek rajta, hogy a cég elnöke, avagy Satoru Iwata nem sokkal az E3 előtt bejelentette, hogy az idei esztendőben kihagyja az expót. A miértekről akkor még nem igazán tudtunk, de mivel Iwatának ki kell hagynia a cég éves közgyűlését is, ezért már éppen itt volt az ideje, hogy valami hivatalos álláspont is érkezzen az elnöktől, aki egy írásos közleményben tudatta a nagyvilággal, hogy egészségügyi állapota miatt kellett kihagynia az E3-at.
Az expó előtti kötelező vizsgálatok során ugyanis Iwata szerint az orvosok egy elváltozást találtak az epevezetékén, egy kinövést, ami a legtöbb esetben nem szokott ilyen korán tüneteket produkálni, éppen ezért orvosai azt tanácsolták az elnöknek, hogy feküdjön kés alá, és mielőbb távolíttassa el a problémát.
Iwata pedig engedelmeskedett, így még az E3 előtt megműttette magát, így történt, hogy nem jutott el az expóra. Jobbulást neki!
kpal
11 éve, 6 hónapja és 3 heteJobbulást , így megérthető az egészség a legfontosabb .
totyak
11 éve, 6 hónapja és 3 heteNem gondolom, hogy magyarázattal tartozna az emberek felé, hogy miért nincs itt, vagy ott.
norbiii
11 éve, 6 hónapja és 3 heteJobbulást! Sok helyen olvastam rosszmájú kommenteket, remélem ez választ adott nekik!
kakas201
11 éve, 6 hónapja és 3 heteSzegény 🙁 Jobbulást neki!