Mint derült égből a villámcsapás, úgy jelentették be, hogy 2014 tavaszán kezdik meg a forgatási munkákat, a rendező pedig nem más mint Duncan Jones (Hold, Forráskód), David Bowie tehetséges fiacskája.
A San Diegoban vetített teaser kísértetiesen hasonlított a Warcraft 3 emblematikus intrójában látott ember-ork küzdelemre, és a Lángoló Légió eljövetelére, így még nem lehet tudni, hogy a film melyik érára is fog fókuszálni, a stratégiai játékokból megismert történetek egyikére, vagy már a World of Warcraft valamelyik szegmensére.
Mindenesetre a Blizzard eddig nem adott ki rossz projectet a keze közül, ami mindenképpen bizakodásra adhat okot, hiszen a legtöbb játékadaptáció felemás eredményeket produkált – és akkor még finom voltam. Ugyanakkor az elmúlt években azt is többször nyilatkozták, hogy nincs megfelelő forgatókönyv. Ez az akadály elhárult, és Jones egy meglehetősen erős vizualitással rendelkező ifjú titán, aki még akár akkora legendát is alkothat mint tette azt Jackson A Gyűrűk Urával immáron több mint tíz éve.
Csak vegyék komolyan végre, csak üssenek össze egy igazi fantasyt, csak le ne fújják az utolsó pillanatban.
vendeg
13 éve, 4 napja és 19 órájaaha.. ez lesz a 63285534652x dátum amit az elmúlt 8 évben kaidtak 😄 majd decemberben kijöna z infó hogy csak 2014 őszén kezdik forgatni, akkro 2014 öszén eltolják 2016 ra és így megy tovább.. a wow mozi csak egy legenda marad
sasikaa
13 éve, 4 napja és 19 órájaNa hiszem ha meglesz csinálva. Ja, és nem lesz últra nagy baromság belőle…
GameChannel User
13 éve, 4 napja és 19 órájaIgen 😄 És én valahogy mindig csak arról hallok, hogy jövőre kezdik el a forgatást 😄
GameChannel User
13 éve, 4 napja és 19 órájaA WOW-ot amúgy sem szeretem, de a köré kreált történet jó. Remélem ki is használják, és nem ZS kategória lesz a vége
angryknight
13 éve, 4 napja és 19 órájaHát egyszer biztos hogy megnézem 😄
vendeg
13 éve, 4 napja és 19 órájahát, nemtudom 😄 amennyi történet vana WoW ba 1 részbe lehetetlen összefoglalni..(sőtt, szerintem még 5-6 ba is lehetetlen lenne) szóval szerintem:
-vagy egy, a wowtól teljesen más történetet foglalnak össze hogy 1 részbe beletudják sűríteni.
-vagy a Warcraft részeket fogjákf eldolgozni amit 3-4 résszel megtudnak oldani.
-vagy a World of Warcraft ot akarják megfilemsíteni, amit kb 8-9 részel tudnának a jelen helyzetben összehozni(vagy több, mivel nagyon sok lore van a wowban)de még nicsn vége a wow nak 😄 jelenleg a MoP nál tartunk és az én elképzelésem szerint még 2 kiegészítő lesz amivel a 100 as szintig tudnánk majd elmenni, (szeintem a következő kieg vagy Dream Emerald lesz vagy Azshara valamilyen szinten vissza fog térni).
de én igazából csak anynibal reméynkedek hogy nema z első jóslatom fog ebteljesülni, és nem egy tróger filmet kapunk olyan indokkal hogy a blizardnál úgy gondolják hogy „ááá hát 10-12 millióan alapból megfoják nézni, aki játszott a wow-al azok alapból elmennek a moziba és engnéznik, ha tróger film, ha nem.
GameChannel User
13 éve, 4 napja és 19 órájaHát ha képesek voltak a Hobbitból 3 filmet csinálni. Amikor abból egy bőven egy izgalmas mozi lett volna. Akkor ebből tényleg elvárhatunk, legalább egy trilógát
GameChannel User
13 éve, 4 napja és 19 órája-egy, sorry nem megy reggel a helyes írás
italianman
13 éve, 4 napja és 18 órájaMiért? Ebből mozit nehéz lesz.
italianman
13 éve, 4 napja és 18 órájaSzerintem ebből mást nem tudnak kihozni.
bartaz89
13 éve, 4 napja és 18 órájaÉn egy Warcraft4-nek tudnék örülni.
dzani
13 éve, 4 napja és 18 órájaMár évek óta igérek,remélem ez nem csak kamu : /
darkomen
13 éve, 4 napja és 17 órájaEgy új Warcraft játéknak én is örülnék, de azért a filmet jól oldják meg.
Legjobb az lenne, hogy ha az eredeti Warcraft-ok történetét dolgoznák fel és nem a World of Warcraft-ot.
(Azért egy WoW moziban elnézném, ahogy a tízévesek által irányított karakterek, ott ugatnak mindenhol, mert nekik anyuci/apuci mindent megvesz és ők a janik. Ja meg a film háromngyedében a főhős farmolgat.)
bartaz89
13 éve, 4 napja és 17 órájaÉn inkább egy Gyűrűk ura stílusú fantasy kaland formájában tudom elképzelni. Ami még jó is lehet.
rdave
13 éve, 4 napja és 17 órájaUwe Boll kellet volna ide. 😄 Érdekes film lesz az biztos, lassan ideje elkészíteni.
vendeg
13 éve, 4 napja és 16 órájaUgy gondolom legjobb esetben is csak 2016-ban tudjuk meg milyen lesz,addig meg felesleges is ragodni az egesz projekten.Remeljuk elkeszul!
bartaz89
13 éve, 4 napja és 16 órájaEgyenlőre bőven elég a Hobbit második részét várni.🙂
doublew
13 éve, 4 napja és 16 órájaHát én kiváncsi leszek mit hoznak majd össze🙂
totyak
13 éve, 4 napja és 15 órájaEz a film elsősorban azoknak lesz érdekes, akik játsszák a játékot és ismerik a történetet. Másodsorban meg azoknak, akik szeretik a látványos, mozgalmas filmeket. Szerintem mindenképpen sikeres lesz, a cím elviszi a hátán.
heavyrain211
13 éve, 4 napja és 15 órájaÚgy is le fogják fújni 😕
badam10
13 éve, 4 napja és 15 órájaMég ha össze is hozzák,nem hinném,hogy rendesen.
richie8
13 éve, 4 napja és 13 órájaNeed for Speed film, Prince of Persia film, és most ez is… Hát, kiváncsian várom 🙂
vendeg
12 éve, 12 hónapja és 4 napjaÁááááá az lehetetlen. Túl nagy név!
juhaszandor
12 éve, 10 hónapja és 6 napjaAz ilyen projekteknek sajnos ez a vége 😕