Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes tudományos tanulmány látta meg a napvilágot a BonusFinder jóvoltából, akik a megfelelő módszerekkel kiderítették, hogy melyek manapság a leginkább stresszes videojátékok a piacon. A tanulmány során tudósok, esportolók és átlagos játékosok egyaránt segítettek abban, hogy megfelelő eredmény születhessen, a végkövetkeztetés szerint pedig jelenleg a Dark Souls 3, a Fall Guys és a Mario Kart tekinthetők a legstresszesebb videojátékoknak, amit összesen 16 alkotás közül válogattak ki, miután a 14 kiválasztott játékos órákon át nyúzta őket, és figyelték a pulzusukat.
Ebből derült ki, hogy a Dark Souls 3 során mindennél magasabb pulzusszámot produkáltak a résztvevők, voltak olyanok, akiknek 127-es BPM értéken vert a szívük, holott a normál pulzusszám az egészséges felnőtteknél 60 és 100 BPM között alakul.
Bár a tesztek csak 30 percekig tartottak, ugyanakkor a Mario Kart is átlagosan 33 százalékkal tudta megugrasztani a játékosok pulzusát, közel annyira, mint a Fall Guys, ami azért eléggé kiugró érték az Animal Crossing: New Horizons 5 százalékához mérten.
direktor
5 éve, 2 hónapja és 3 napjaÉrdekes 😄 mondjuk a Mario tényleg nagyon fel tudja nyomni a pumpát.
golem
5 éve, 2 hónapja és 3 napjaÉn a COD warzonet is beletenném az első ötbe. 😄 Nagyon fel tud húzni. Főleg a sok csaló.
patrik94
5 éve, 2 hónapja és 3 napjaAdom! 🙂