Egy rakat kép szivárgott ki a netre a The Sims 5 korai tesztverziójából

2022. november 13.
37.2051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mikee profilja, adatai
Mikee
A Maxis The Sims-sorozatának következő epizódját, a The Sims 5 korai tesztverzióját néhány szerencsés kipróbálhatta nemrégiben, természetesen akadt olyan tesztelő, aki rögtön posztolt is pár képet a netre az életszimulátor következő részéből.
 

Az újgenerációs The Sims epizódot, a The Sims 5-öt októberben jelentették be a Behind The Sims Summit eseményen, a fejlesztők pedig többek között azt is elárulták, hogy hamarosan elindul a zártkörű tesztfázis. A tesztelés valóban elkezdődött, néhány szerencsés játékos természetesen ezúttal sem bírt magával, gyorsan meg is osztott pár képet a tesztverzióból Twitteren, emellett a Redditen is közzétett jópár fotót a játékból.

A képek alapján a korábbi részekhez képest jóval szabadabb kezet kapunk majd a lakásbelső átalakításában, bútorok egész garmadája áll majd a rendelkezésünkre. A képanyag hitelességéhez nem férhet kétség, mivel a grafikai stílus tökéletesen egyezik a korábbi kedvcsinálóban látott felvételekkel. A Project Rene néven futó projekt még a fejlesztés korai fázisában van, szóval még az is lehet, hogy a végső változat nem is így fog kinézni teljesen.

Egy rakat kép szivárgott ki a netre a The Sims 5 korai tesztverziójából - 2. kép


Egy rakat kép szivárgott ki a netre a The Sims 5 korai tesztverziójából - 3. kép


Egy rakat kép szivárgott ki a netre a The Sims 5 korai tesztverziójából - 4. kép


3 hozzászólás

fighterlaci

2 éve, 9 hónapja és 23 napja

A végén még ki fogom próbálni... röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

2 éve, 9 hónapja és 23 napja

Hátöööööö nem vagyok egy nagy Simses, de nem igazán látok változást. röhögő smiley

válasz erre

Santonio

2 éve, 9 hónapja és 24 napja

Sims sose volt a kedvencem.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja