Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Gearboxos srácoktól megszoktuk már a beteg ötleteket, viszont az alant látható ideákra még mi sem készültünk fel, ugyanis megvillantották, milyen borítókat terveztek eleinte a Borderlands 3-hoz. Az ötlet ugyanis az volt, hogy követik a sormintát, ergo míg az első részben egy kézzel lőtte fejbe magát a dobozképben a Psycho, addig a második felvonás borítóján már két kézzel tette ugyanezt - no de mitévők legyenek, ha az embernek csak két keze van, ugyanakkor érkezik a Borderlands 3?
Nos, a Comic-Conon megvillantották, hogy miféle tervezetek voltak, az egyik ezek közül pedig, hogy a két kéz mellett egy láb is a Psycho felé irányult volna, így jelezve a hármas számot. Maradjunk annyiban, hogy végül jobban jártunk a biblikus tematikával, viszont érdekességnek mindenféleképp jópofa, ráadásul az alábbiakban a többi koncepciót is megnézhetitek.
muki
6 éve, 6 hónapja és 10 órájaA puskafejű határozottan tetszik! xD
vape
6 éve, 6 hónapja és 10 órájaNagyon betegek! xD
xelosz
6 éve, 5 hónapja és 4 heteUtolsó előtti bejövős 😄
totyak
6 éve, 5 hónapja és 4 heteA legegyszerűbb eszükbe sem jutott? Legyen ott egy harmadik kéz, csak valaki másé.