Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Raijintek főként hűtési megoldásaival és számítógépházaival van jelen a magyar piacon, ugyanakkor nem tartozik a legnagyobb részesedéssel rendelkező vállalatok közé, ennek ellenére a különlegesebb darabokra vágyóknak érdemes néha ránézni a palettájukra. A számítógépházak piacán manapság nem ritka az edzett üveg használata, ám a legtöbb gyártó csak az egyik oldalt vagy az egyik oldallap egy részét készíti ebből az anyagból. A Raijintek úgy döntött, hogy a Paean névre keresztelt újdonságuknál az edzett üveg lesz a fő alkotóelem és azt egészítik ki fémmel.
A ház így jórészt teljesen belátható, tehát könyörög a különleges belsőért, ezért kicsit érthetetlen, hogy az ATX méretű konfigurációnál egy 31 centiméteres grafikus kártyával kell megelégednünk. A nagyjából 11 kilogrammos ház ettől függetlenül egy különleges darab, gyönyörű vízhűtéses konfigurációkat is építhetünk bele, de arról sem feledkeztek meg, hogy az előlapi I/O panel minden fontos csatlakozót fel tudjon mutatni.
muki
9 éve, 1 hónapja és 4 heteDe durván jól néz ki. 😮
szattila
9 éve, 1 hónapja és 4 heteJó hogy a CPU-t ami kevesebbet fogyaszt vízzel hűtik a VGA -t ami duplája meg levegővel, amúgy a házikó az nagyon tetszik.
totyak
9 éve, 1 hónapja és 4 heteNem rajongok az üveg házakért, de ez nagyon szép lett.