Douglas TenNapel zseniáls elméjéből pattant ki a kilencvenes évek elején/közepén a figura, persze az új epizód összekalapálásán kívül más jellegű feladatokat is kap a nyakába. Jim legújabb kalandjának címe a roppantul találó Earthworm Jim 4 lesz, legalábbis jelen állás szerint. Douglas a kreatív konzultáns szerepét tölti be a csapatban, emellett egy újabb animációs sorozat tető alá hozásában is aktívan segítkezik majd.
TenNapel korábban is készített egy animációs sorozatot, Jim-mel a főszerepben, amely 2 szezon erejéig szórakoztatta a The Kids WB nézőit 1995-ben és 96-ban. Sajnos egyelőre nem tudni, hogy mely platformokat fogják az Earthworm Jim 4-el célba venni és a várható érkezéséről sincsenek információink. Jim már tavaly nyáron megpróbált visszakúszni a rivalda fénybe egy PlayStation Portable-ös kivetülés erejéig, de a project-et az Atari hamar kútba vetette. Ezúttal reméljük, hogy több sikere lesz. Mindent bele!
dante576
17 éve, 9 hónapja és 7 órájaPS3 ra vele azonnal 😉 Imádom ezt a fantasztikus játékot!Emlékszem még nagyon régen super nintendo-n játszottuk a haverokkal a helyi játékteremben!Volt mikor órákat ültünk a TV előtt és nyomattuk az első résszel meg persze a Mortal Kombat 3-al!Mikor kijött a második rész akkor aztán megvolt a Kánaán!Sosem felejtem el mikor fel kellett jutni egy házban egy automata székkel de közben zuhantak lefele a nagymamik és ha az öledbe estek akkor kezdhetted elölről! Kár ,hogy manapság nincsenek ennyire jó játékok , de remélem a 4 hozni fogja az elődök feelingjét!!Csak ajánlani tudom minden kedves játékos társamnak!!Nagyon várunk JIM 😉
futuretro
17 éve, 9 hónapja és 6 órájaBizony, Jimbo, sokan várunk túláradó szeretettel! 🙂
lackooo
17 éve, 9 hónapja és 1 órájaMár nem azért, de mikor volt 3. rész??! 😮 Én csak 2-ről tudok, meg is volt mindkettő megadrivre-ra természetesen a sonic részek, meg az ecco the dolphin (ami ugye magyar game) mellett… 😉
futuretro
17 éve, 9 hónapja és 1 órájaHa visszaolvasol néhány hírrel lejjebb, akkor látni fogod, de egye fene, elárulom Neked. 🙂 A harmadik rész Nintendo 64-re jelent meg, full 3D-s volt és nem kavart nagy port. 🙂 Az általad felsorolt cuccok hatalmas klasszikusok, megvan valamennyi. 🙂
lackooo
17 éve, 9 hónapja és 50 perceDe jó neked Futu… Akkor azért nem hallottam róla. Az én gyűjteményemet sajnos anno ellopták egy betörés alkalmával. Összetörtem, mint a 3.20as nápolyi… 🙁🙁🙁🙁
futuretro
17 éve, 9 hónapja és 46 perceElhiszem, nagyon sajnálom, de azért van megoldás a problémádra. 🙂 Nagyon korrekt emulátorok vannak PC-re (Mega Drive, Super Nintendo) és ROM oldalak, ne habozz! 😉 Az Ecco 2-ben még magyar nyelvű felirat is volt, ugyan kóddal kellett előráncigálni, de volt. Fogadd meg a tanácsom és hajrá. 😉
lackooo
17 éve, 9 hónapja és 39 perceIgen tudom. Meg volt természeretesen az is. 🙂 Még anno Martin beszélt róla a Szegasztokban, de magát a kódot nem, és sehonnan nem tudtam megszerezni. (anno még nem volt internet). De szivesen végigjátszanám magyarul…