Az Early Access hosszú ideig csak a PC-s játékosok kiváltsága volt, ám lassan már az Xbox ONE-on is el fog terjedni és úgy tűnik újabb platformokra látogat majd el.

A Nintendo az E3 alatt rántotta le a leplet a Nindies@Home programról, amely keretén belül az érdeklődők 9 fejlesztés alatt álló indie játék egy-egy demóját tölthetik le és azok akik játszottak velük, a játékok megjelenése után egy hónapon keresztül 15%-os kedvezménnyel vásárolhatják majd meg ezen címeket.

Damon Baker, a Nintendo America szenior menedzsere a Polygon-nak adott interjújában beszélt egy kicsit a dologról, amikor is a csapat rákérdezett az Early Access lehetőségére a Nintendo hardverein:

Jelenleg nincs bejelenteni valónk, de annyit mondhatok folyamatosan kutatjuk az opciókat és lehetőségeket, szóval bármi lehetséges. Úgy gondolom a legfontosabb az, hogy tudatában vagyunk ennek a jelentőségével.

Következőleg a Nindies at Home program került szóba:

Meg kellett változtatnunk az üzletpolitikánkat ezért, azaz úgy értem lényegében készítettünk egy Early Access-szerű lehetőséget, ugyanis ezen tartalmak többsége nem fog megjelenni az év vége előtt. Tehát, hogy bemutathassuk ezen tartalmakat, fejlesztőket és build-eket egy csomó munkát kellett beleölni.

Baker elmondása szerint, ha az Early Access lehetőség megérkezik a Wii U-ra és a 3DS-re, akkor annak kell a legnagyobb előnynek lennie, hogy az egy béta tesztként szolgál a fejlesztők számára.

Ki kell bogozni a csomókat, a szerver terhelést vagy igazodni az elvárásokhoz, hogy egy kiváló élményt nyújtson, amikor a teljes verzió ténylegesen megjelenik, tehát van haszna a dolognak, de szerintem ez egy érzékeny téma, hiszen soha senkit nem kérhetünk arra, hogy pénzt adjon olyanért ami nincs teljesen készen.