Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Star Wars rajongók álmaiban több ízben megfordulhatott már a Star Wars Kinect, s nem szégyen bevallani: nem csupán az ő gondolataikkal kekeckedik a sejtelmes cím, mely a tavalyi év vége vetődött fel első ízben. Azt azonban már tudjuk, hogy a Csillagok Háborúja játékok újabb élharcosa már elkezdett kibontakozni a félhomályból, és ennek első jele a Geoff Keighley által elhintett tweet, miszerint a Microsoft-nak szándékában áll bejelenteni egy Star Wars Kinect címen futó játékot az E3 eseményén. A következő állomáshoz is elértünk: íme, immáron egy teaser-t is a markunkban tudhatunk.
A Microsoft persze ezúttal is ragaszkodott a „teaserek hagyományához”; mindösszesen szeretetreméltó R2D2-nkat láthatjuk, amint heves vitába bocsátkozik a Kinect-tel. A gyanú azonban, hogy a Star Wars Kinect központi szerepet tölt majd be a Microsoft E3-as sajtókonferenciáján (hétfő), beigazolódni látszik.
Hogy miféle matériára számíthatunk az E3-on, arról egyelőre semmit sem tudunk.
A Star Wars Kinect Kudo Tsunoda tavalyi nyilatkozata szerint idén Karácsonykor jelenik majd meg.
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 2 heteszia😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 2 hetehogy vagy😄
cpt_nihil
14 éve, 7 hónapja és 2 heteÉlünk, virulunk 😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 2 heteSokat nem mutat a trailer, de Artu felbukkanása mindenképpen pozitív!🙂