Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Obsidian Entertainment hamarosan javítást ad ki a Dungeon Siege 3 PC változatához. A patch a sokat kritizált irányítást célozza meg, sokan ugyanis úgy találták, az Xbox 360 kontroller jóval alkalmasabb a játék vezérlésére, mint a billentyűzet-egér kombó. "A negatív reakciók a PC-vel rendelkező játékosok részéről nem a harcrendszerre vonatkoztak, hanem annak irányítására. - mondta Nathaniel Chapman, a játék vezető designere - Valóban, ezzel többet szerettem volna foglalkozni és most több időt is fordítunk rá.
Ha a PC játékosoknak lehetőségük lesz rendesen irányítani a harcot, élvezni fogják.” Chapman ezen kívül hiányát érzi egy kidolgozottabb tutorial rendszernek és több egyedi páncélváltozatnak a négy karakter számára. Ezekről egyelőre annyit mondott, hogy „folytatás, vagy DLC alapanyagnak megfelelő”.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteEz a nagy probléma manapság is, hogy a konzol játékot portolják PC-re, de az irányítással semmit nem törődnek. Ami kontrollerrel élvezhető, az billentyűzeten borzalmas. Ebbe a csapdába esik bele évek óta a NfS sorozat is. A legutóbbi epizód véleményem szerint kritikán aluli PC irányítással rendelkezett, az autót nem lehetett az úton tartani. Láthatjuk, hogy legalább vannak fejlesztők, akik folttal javítani próbálnak a hibákon.