A terv azóta megváltozott, mint tudjuk jól, hiszen beköszöntött egy nem várt gazdasági válság, aminek következtében az Electronic Arts későbbre tolta a Dragon Age megjelenését, a The Sims 3 és a The Godfather II társaságában.
A sorrend azonban nem a jelen hírünk tárgyát képező játéknak kedvezett, hiszen az említett két társ sokkal előbb a boltok polcaira fog kerülni, pedig a frissen befutott videók alapján már a Dragon Age: Origins is kifejezetten jó állapotban van.
A két mozgókép igazi gameplay jeleneteket mutat meg a játékból, elsősorban a csatákra fókuszálva, hiszen abból bőségesen akad majd a végleges verzióban is, mindemellett néhány átvezető animációt is megcsodálhatunk a filmecskék elején, amelyek ismételten az alkotás kész állapotáról árulkodnak.
Ha várod már a játékot, ne szalaszd el a két videó megtekintését. Íme:
#tv#
#tv2#