Bővebbet természetesen nem mert elmondani a készülő sikernévről, viszont ha visszagondolunk a néhány nappal ezelőtt történt platformkérdésekre, melyekről az id Software nyilatkozott, nem kizárt, hogy eldobják az FPS stílust is a fejlesztők, ami alapjaiban rettentené meg az egész játékipart, hiszen ha Doom, akkor first person shooter. Ezek természetesen csak találgatások, készpénznek semmiképpen se vegyük.
Egyelőre semmi többet, de ami a legfontosabb, biztosat nem tudunk a Doom negyedik felvonásáról, csak reménykedni tudunk, hogy a legendát nem fogják a sárba tiporni, ámbár egyes források szerint a bizonyítékokra nem is kell túl sokat várni, hiszen az idei E3 kiállításon lehet esedékes a Doom 4 bemutatkozása, de ez természetesen még nincs megerősítve, Todd Hollenshead csak annyit mondott el, hogy valami nagyon nagy címet fognak kivinni a rendezvényre. (Mondjuk lehetne a Rage is ennyi erővel…)
Várjuk a további információkat, tőletek pedig a hozzászólásokat, hogy milyen téren reformálnátok meg a Doom 4-et, és vajon mi lehet ezzel a rejtélyes játékkal, ami se nem újragondolás, se nem folytatás.
yanis91
16 éve, 9 hónapja és 1 heteHát nem tom már a három sem hozta amit persze nem is lehet a régi doom okat de ez hogy nem fps ez nagyon rossz lenne.
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 2 napjaNekem tetszett a 3, bár valami nem volt benne meg ami a 2-ben és az 1-ben megvolt. Hiányzott a „Futás és lövés fényes pályákon” stílus. a harmadik inkább a horror műfajra hajtott, és több volt benne a fejtörő (kulcsok keresése). Remélem a 4 azért jobb lesz!