A Sony szorgalmasan fogja felpakolgatni az elkövetkezendő hónapokban a PlayStation Store-ra a már megjelent régi és új handheld játékait, hogy a masina launch dátumára egy impozáns választékkal tudjanak jelentkezni.
Arról továbbra sem szól a fáma, hogy a kizárólag letölthető anyagokkal táplálkozó zsebkonzolhoz milyen áron tudunk majd digitális úton játékokat vásárolni, de az anyag, és szállítási költségek, valamint kiskereskedelmi árrések megszűnése nyilván lényegesen olcsóbbá teszi majd a szoftverek értékesítésének ezen formája által a játékokat.
Legalábbis így volna abszolút logikus. Lesz mit a gépre rántanunk bőven tehát, amelyen alapból 16GB szabad tárhely áll a játékosok rendelkezésére. A masina fekete és fehér színben lesz egyaránt hozzáférhető, 250 Eurós, vagy 250 Dolláros áron. Egyébiránt akik tartanak egy-egy megvásárolt játék törlésétől, megnyugodhatnak, hiszen az egy adott account-tal összeveszegetett tartalmakat egy bizonyos gépre korlátlan számban tölthetik le, felár nélkül.