A friss adatok szerint a Dell, egy írországi gyárát, amely az egyik legnagyobbnak számított, bezárásra ítélte, dolgozói számát pedig hamarosan harmadára csökkenti, hogy az év közepén, végén tervezett bezáráskor ne egyszerre történjenek az elbocsájtások. Ez eddig nagyjából rendben is lenne (már persze a gazdasági válság helyzetéhez képest), de a gyár tulajdonképpen csak Írországban zár be, az igazság az, hogy áttelepül, nem máshová, mint a nem is olyan régen megnyitott lengyelországi üzembe.

Elképzelhető tehát, hogy a bezárás indoka, ami a válság lenne, csak egy takaró és inkább az olcsó munkaerő miatt települnek át a lengyelekhez, mintsem a tényleges válság miatt. A folyamat megfigyelhető mindenhol a nagyvilágban, csak indoknak most jó a gazdasági világválság. A helyzet még így is jobb, mint ha elvesztenénk a Dell-t teljes egészében, hiszen termékeikre nem lehet túlzottan panaszkodni…