Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Dark Horse csapata bejelentette, hogy karácsony előtt néhány nappal három videojátékos témájú képregényt dobnak majd a piacra, amelyek közül kettő a Bethesda csapatához, egy pedig a Bandai Namco-hoz köthető. A nyomtatásban is megjelenő, de felénk vélhetően csak digitálisan elérhető grafikus novellák egységesen december 19-én érkeznek majd meg, és egy-egy sorozat kezdő epizódjával kívánnak szolgálni nekünk.
Ennek fényében máris írhatjuk be az emlékeztetőbe a Tekken: Blood Feud, a Wolfenstein Volume 1 és a The Evil Within: Interlude neveket, melyek közül a Wolfi a hatvanas évek Amerikájába kalauzol el minket, míg a The Evil Within az első két rész közti eseményeket meséli el nekünk.
Hogy mit várhatunk a Tekken képregénytől? A leírás szerint egy véres és erőszakos sztorit a Mishima klánról, akik sok-sok bunyóval azért küzdenek, hogy legyőzzék az ősi gonoszt és az Iron Fist Tournament győzteseivé váljanak.
imperator
8 éve, 1 hónapja és 2 heteMondjuk a Tekken nem igazán a véres fajta, oké erőszakos mert verekednek meg halnak meg emberek, de ne legyen Mortal Kombat belőle.
willthawheel
8 éve, 1 hónapja és 2 heteDejó, a TEW és a Wolfi 3 színből megvan. 😄
totyak
8 éve, 1 hónapja és 2 heteEzeknek én semmi értelmét nem látom. Ha ingyen van, úgy még elmegy, de fizetni érte…
reeper
8 éve, 1 hónapja és 1 hetewow..