Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Dead Space 2 bejelentését követően sajnos nem sok látnivalót kaptunk az idei esztendő legjobban várt horrorjátékáról, kivéve a néhány szkennelt, illetve rendes állóképet, amelyeket azóta már magunkban kielemeztünk, ízekre szedtünk, és minden részletét kívülről ismerjük. Éppen itt lenne tehát az ideje az első videónak, amelyen mozgás közben is megtekinthetnénk Isaac legújabb kalandjait, hiszen bár még bőven van idejük a fejlesztőknek ilyen finomságokkal ellátniuk minket, mi már most igencsak szomjazunk az efféle finomságokra.
Aki hasonló cipőben jár, az egy kicsit enyhülést kaphat a mai nap reggelén, lévén egy három perc hosszúságú fejlesztői napló futott be hozzánk, amelyen néhány nagyon közvetlen, és jó humorú illetékes prezentálja számunkra a Dead Space 2 harcrendszerét. Mindez azonban nem minden, hiszen a videó néhány bevillanó másodpercén van az igazi hangsúly, amelyek magát a játékot mutatják meg számunkra, méghozzá teljes valójában. Igaz, a teljes három percből nagyjából 10 másodperc az, amin a Dead Space 2 önnön valójában látható, mindez, illetve az illetékesek bemutatója is, igazi értékké teszi a látnivalót. Reméljük, hogy hamarosan az első gameplay videót is leközölhetjük…