Dawn of War II: Chaos Rising: Befutott egy fejlesztői napló

2009. november 16.
2.2631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Relic Entertainment végre bővebben is megmutatja nekünk Dawn of War 40K-sorozatuk második epizódjához szánt első kiegészítőjét, amelyről eddig néhány igazán izgalmas információn és egy tulajdonképpen semmitmondó debütáló teaser traileren kívül semmit nem tudtunk és láttunk még.
 

Ez szerencsére a mai napon megváltozott, hiszen befutott egy fejlesztői napló egyenesen a Relic műhelyéből, amelyen nem csak egy illetékes fejlesztő (Daniel Kading - dizájner) oszt meg velünk érdekes információkat az alkotásról, hanem mellette még néhány gameplay felvételt is meg tekinthetünk róla.

Ez pedig az elsődleges vonzereje az alkotásnak, hiszen bár egyet és mást már láthattunk róla, több perces in-game villanásokat viszont még nem. A 2010-es esztendő tavaszán - pontosabb dátumunk továbbra sincs - érkező expanzió szerencsére nem a konzolok miatt már bejáratott DLC lesz, hanem egy igazi dobozos fajta, amelyet betöltve 20 új küldetés mellett a szintlimit is 20-ről 30-ra növekszik majd, de minden oldal kapni fog újabb felszereléseket és egyéb apróságokat, amelyek csak és kizárólag színesíteni fogják a játék felhozatalát.

Ha minderre kíváncsi vagy a gyakorlatban is, csak tekintsd meg az alábbi videót, amely néhány percen keresztül csak a Chaos Rising kiegészítőről mesél nekünk.

#tv#
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profilja