Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az éjszaka folyamán Ubisoft-ék sort kerítettek arra, amire már mindnyájan vártunk, amióta csak felpiszkáltak minket letargiánkból az első Assassin's Creed: Revelations képpel, majd nem sokra rá magával a bejelentéssel is: a játék címe mellé végre-valahára egy dátumot is biggyesztettek. Ámde mit is ér a jó hír, ha nem párosul egy rosszal, ami mellett vígan ragyoghat? Bizonyára mélyen érint majd benneteket, de azok az ellenállhatatlan lányok az idei akciójátékban aligha bukkannak majd fel... De haladjunk csak sorjában:
A Ubisoft ma rendkívüli hálánkkal kísérve egy igen pontos megjelenési dátummal szolgált nekünk az Assassin’s Creed: Revelations tekintetében. A széria legfrissebb tagja az Egyesült Államokban november 15-én, nálunk, Európában pedig november 18-án vetődne a kereskedések polcaira.
Ami pedig a már-már „Assassin’s Creed kuriózumként” működő kurtizánok bizony nem kapnak sok szerepet Ezio fináléjában, mondhatni egyáltalán nem kószálnak majd az utcákon, ahogy azt a korábbi részekből megszokhattuk. Az ok pedig egyszerű: a 16. századi Konstantinápolyra nem voltak jellemzők az efféle intézmények. Ezio fenegyerekünknek ezúttal mások segítségéhez kell folyamodni a bajban, a lányokat (funkciójuk terén) ugyanis roma mutatványosok helyettesítik majd.
marco
14 éve, 7 hónapja és 1 heteAz se lesz rossz. Bár a kis seggbillegetők bizony fontos elemei voltak a játéknak!🙂
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 hetenekem azért hiányozni fognak a cafkák😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 heteAz egész azért van, hogy változatosabb legyen a game. Gondoljatok bele, most már a pénztárcára meg a cuccainkra is vigyazni kell, ha magunk köré hívjuk az új szereplőket.😄
tibit
14 éve, 7 hónapja és 1 heteNaaah, ez nem volt valami szép! 😄 Nem minden sztereotípia igaz! 🙂
dns
14 éve, 7 hónapja és 1 heteHát, elvileg nincs is a szereplők között Roma Maffia…
braddock
14 éve, 6 hónapja és 1 heteSzerintem azért így is nagyon jó lessz!😛