Az első állítás azonban szerencsére üti a másodikat, tehát csak és kizárólag örömmel nyugtázzuk a történteket, hiszen a szóló és kooperatív mókát is ígérő játék így akár még a felső kategóriába is léphet. Hogy erre pontosan mennyi esélye van, egyelőre korai lenne megítélni, az viszont már biztos, hogy elsősorban akció-FPS, és csak másodsorban RPG a program stílusa, mivel a fejlődés is inkább az akciózásra irányul. Aki tehát szerepjátékot vár az E.Y.E. betöltése után, az csalódni fog, aki viszont egy érdekes, poszt-apokaliptikus akciózást, az megnyalja majd mind a tíz ujját. Bővebb információkat sajnos egyelőre nem tudunk a produktumról, de a jövő esztendőre csúsztatás miatt még akad ideje az illetékeseknek minden apróságot megosztaniuk velünk.