Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai naptól fogva PC-re és Macintosh-ra is elérhetővé vált a Left 4 Dead 2 legújabb DLC csomagja, avagy a Cold Stream bővítmény, amely a korábbi tervek szerint Xbox 360-ra is ebben az időpontban jelent volna meg, ám a Valve bejelentette, hogy csúszik a megjelenés. A Twitteren közzétett rövid állásfoglalásból sajnos a késéshez nem társult indoklás, így csak annyit tudtunk meg, hogy a Valve és a Microsoft egy komoly megjelenési ütemtervvel dolgozik, ám egyelőre még semmiféle konkrét információval nem tudnak szolgálni azzal kapcsolatban, hogy mikor is jelenhet meg az új bővítmény.
A Left 4 Dead 2: Cold Stream kiegészítés egyébiránt egy vadonatúj kampánnyal bővíti majd a játék felhozatalát, amihez egy halom új pálya társul, így a Cold Stream mellett a Blood Harvest, a Crash Course, a Dead Air, a Death Toll és a No Mercy.
Az új csataterek mellett természetesen egyéb meglepetések is várhatók, ezekről akár magad is leránthatod a leplet, méghozzá már ma, anyagi ráfordítás nélkül, hiszen bár a csúszásban lévő Xbox 360-as átiratokért 560 MS pontot kér majd a Valve, PC-re és Mac-re ingyenesen letölthető a csomag.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteNa ilyen is régen volt már, hogy valami boxon csússzon!😮
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteNa igen, de ez tudatos csúsztatás, ms variál.