Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az LA Times legfrissebb információi szerint csődeljárás indult néhány nappal ezelőtt az Atari amerikai részlege ellen, ami korántsem olyan rossz, mint amilyennek hangzik, hiszen a cég várhatóan ezzel csak jót tesz majd magának. Az egykoron szebb napokat is megélt vállalat ugyanis a csőd segítségével szeretne elszakadni a francia anyavállalattól, akik évek óta a szakadék szélén táncolnak, ezáltal igencsak visszahúzták a múltban a cég amerikai részlegét, akik ezzel szeretnének végleg elszakadni tőlük.
Az amerikai Atari ugyanis jelenleg – a francia anyavállalat miatt – néhány londoni pénzintézettől függ, annak ellenére is, hogy részlegük az elmúlt hónapok során szinte kizárólag nyereséget termelt, ezt azonban az anyavállalat rendre elszipkázta előlük.
Hogy mi lesz az Atari tengerentúli alakulatának jövője, azt egyelőre még nem tudjuk, de a csődeljárással vélhetően komoly befektetőkre fognak szert tenni, így amennyiben tervük sikerül, könnyedén menthetik meg irhájukat a kialakult helyzetből. Kívánjuk, hogy így legyen!
csirkee
12 éve, 12 hónapja és 11 órájaÉrdekes megoldás.
raiden
12 éve, 12 hónapja és 7 órájaTutira mehettek,hogy így beleálltak a csődbe.Nem lepődnék meg,ha kis idő múlva megint olvasnák a „hirtelen feltámadásukról”.
delior
12 éve, 5 hónapja és 3 hetejó kis hirverés h népszerü legyen megint bár kár lenne érte