Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jelek szerint az Electronic Arts vezetősége nem osztja Iwata Satoru magvas gondolatait az elbocsátásokról, ugyanis több mint hatvan embert tettek az utcára a Phenomic Studios bezárásával. Az EA nem először tett ilyen drasztikus lépést, hiszen annak idején a Westwoodtól is pikk pakk megváltak.
A Phenomicra ráadásul nem is lehet azt mondani, hogy veszteséget termeltek volna, inkább csak nem annyit, mint amit az EA elvárt, hiszen a festői szépségű Spellforce, az egyik leginnovatívabb rpg-nek bizonyult a 2000-es évek során, valóságos családregénnyé nőve ki magát. Legutolsó munkájuk a böngészős Command & Conquer – Tiberium Alliances volt.
A Phenomicot 1997-ben alapították, 2006-ban vásárolta fel az EA, most pedig ismét bizonyították, hogy égiszük alatt nem éppen nyugdíjas állás játékfejlesztőnek lenni. A hírt a kiadó egyelőre még nem erősítette meg.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteAz szép :s
rdave
12 éve, 6 hónapja és 1 heteSzóval nem csődölt be, csupán az EA zárta be… Inkább nem is véleményezem őket.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteTulajdonképpen az EA szemszögéből sajnos ugyanaz. Gondolom azért zárták be mert nem ment jól a biznisz…
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteMinden érdekes banda lehúzza a rólót tök szar
totyak
12 éve, 6 hónapja és 1 heteOtt a kulcsszó, hogy nem termeltek eleget. Szégyen, hogy az EA-nek ennyi elég egy tömeges elbocsátáshoz.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteKell a kapacitás a sok tucatszarra… 😖
scal
12 éve, 6 hónapja és 6 napjaaz EA legutóbbi átszervezései eddig 900 ember állásába kerültek
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 6 napjaTipikus ea mentalitás. Először felvásárolják a tehetséges stúdiókat, aztán amikor nem megy elég jól, szemrebbenés nélkül szétverik őket.
Ezzel csak azt érik el, hogy a jövőben még kevesebb potenciálisan jó címük legyen, de sebaj jön majd a nfs, fifa stb. 120. része…
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 6 napjaEl mehetnek a pi****a
oregem
12 éve, 6 hónapja és 5 napjamarha jó…
badam10
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaMásik kedvenc játékom volt a Spellforce csak találtam benne néhány hibát így egyszerűvé vált