Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A cseh Eurogamer magazin a 2K Games-hez közeli forrásból úgy értesült, hogy egy jelenleg még ismeretlen fejlesztőcsapat - feltehetően a 2K Czech - berkein belül már javában készül a Mafia-sorozat következő, szám szerinti harmadik tagja. Egyelőre azonban ne örüljünk még annyira a befutott híreknek, hiszen az Eurogamer közelebbről meg nem nevezett forrásai szerint a Mafia 3 megjelenése nem a közeli jövőben várható, hanem valamikor 2013 magasságában, méghozzá - és most tessék megkapaszkodni - a következő generációs konzolokra, avagy PlayStation 4-re és Xbox 720-ra.
A lap úgy értesült egyébiránt, hogy az illetékesek első körben még a kurrens generációs masinákra, tehát Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra tervezték a játék megjelenését, de időközben, feltehetően a generációváltás közelsége miatt meggondolták magukat.
Külföldi kollégáink a hírek felreppenését követően azonnal felvették a kapcsolatot a 2K Games csapatával, akik azonban az egésszel kapcsolatban a szokásos szöveget fújták, miszerint az interneten felmerülő pletykákra és spekulációkra nem hajlandóak reagálni.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteMondjuk ez várható volt…
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteHát igen, jönnek az új konzolok ezt kár is tagadni, de azért örültem volna ha erre a generációra sikerül még megjelennie…
rdave
13 éve, 5 hónapja és 1 heteDe akkor a játék se jelenjen meg 2014-ig, mert addig nem is lesz új konzol. Úgye Sony és Microsoft… 😄
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteNe is mondj ilyet…😄
braddock
13 éve, 5 hónapja és 1 heteKi tudja lehet megint meggondolják majd magukat!
vendeg
13 éve, 5 napja és 7 órájaPC re csinajatok mer moskos vilagot csinalok!!!
vendeg
13 éve, 5 napja és 1 órájaPC re mert cigany világ lesz !!!!!!!!!!!!!!
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 6 napjaRemélem pár hónap és ki jön a 3.! Van egy érzésem hogy ez a 2.részből fog kiidulni mert eléggé nem volt eggyértelmű a vége! 😖
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteÉs ők elvárják hogy lecseréljem a 360-am egy 720-asra?
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 hetexbox 720 nem is lesz egyenlőre 😄
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 hetexboxONE van
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 5 napja😉😛😮🙂😎#alahuz# #alahuz_vege##dolt# #dolt_vege##kover# #kover_vege#🙁😕😄
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 3 hetepc re is 😕
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 2 napjaMikor jön máárrrr a 3 ????????